Minőségiből jót és finomat

majort
2024. 05. 04., szo – 09:24

Úgy gondoljuk, és tapasztaltuk is az évek alatt, ha megfelelő, minőségi alapanyagokból készítünk termékeket, akkor azok csak jók és finomak lehetnek. Ezért aztán így tesszük a dolgunkat – fogalmazta meg mottóját Szegi Károly.

Szegi Károly családjával a Veszprém vármegyei Lesenceistvándon gazdálkodik, a növénytermesztés mellett sajtokat, füstölt árut, valamint bort is készít.

– Kis családi gazdaság vagyunk, a feleségemmel és három gyermekünkkel dolgozunk együtt, Lesenceistvándon. Feleségem helybéli, én Káptalantótiból származom. Közel száz hektáron gazdálkodunk. Gyerekkoromban körbevettek az állatok, minden háznál volt akkoriban még baromfi, disznó, de a nagybátyáim foglalkoztak lovakkal is. A régi téesz idejében voltam gyermek, sokat jártam oda velük, nem kétséges, hogy onnan ered az állatok iránti szeretetem. Felnőttként is állatok mellett dolgoztam, és amikor feleségemmel összeházasodtunk, majd Lesenceistvándra költözünk, nem is volt kérdés, hogy mivel foglalkozzunk; nekiláttunk az állattartásnak.

A gazdaságunkat 1999-ben alapítottuk. De igazából akkor kezdődött minden, amikor egy helybeli bácsi felszámolta a fejőstehén állományát, és azt mi vettük át.

Ezután kezdtünk a falunkban és a környékbeli településeken tejet értékesíteni. Ez sikeres volt, így ezen felindulásból elkezdtünk földeket vásárolni, mert még a falun belül laktunk és korlátozottak voltak a lehetőségeink. Annak érdekében, hogy ezen változtassunk, falun kívüli területeket vettünk, ahol az állatokat tudjuk tartani.

A gazdaságban jelenleg lovak, disznók, szarvasmarhák vannak, utóbbiak a legnagyobb számban. A növénytermesztés és állattartás mellett a Szegi Családi Gazdaság foglalkozik szőlőtermesztéssel és falusi vendéglátással is.

Szőlőterületeik Lesenceistvándon és Káptalantótiban is vannak.

– Természetesen a kezdetek óta sok minden történt, változott, fejlődött. Családi gazdaságunk telephelye Lesenceistvánd – ez egy kis település a Dunántúl középső részén, a Tapolcai-medence peremén, a Keszthelyi-hegység lábainál – külterületén, 6,6 hektáros területen fekszik. Családi házunk udvarán található egy kétszáz négyzetméteres lóistálló, amelyik tíz ló elhelyezésére szolgál. Mellette száz négyzetméteres sertéshizlalda található, takarmánytárolóval együtt. A szarvasmarhák esőbeállós, három oldalról fedett,

200 négyzetméteres alapterületű épületben és hozzá tartozó karámos kifutón telelnek. Külön épületben található a

Kezdetben tejet és füstölt árut értékesítettünk, napjainkra ezek mellett sajtot, bort is készítünk, kínálunk. Télen disznóvágásra várjuk vendégeinket.

Családom velem együtt öttagú, feleségem Szilvia, nagyobbik fiam Ádám, lányom Vivien és kisebbik fiam Richárd. Együtt dolgozunk a gazdaságban és együtt is vezetjük azt. A gazdaság tizenhárom hektáron fekszik, mellette még negyvenhárom hektárt művelünk. Gabonát huszonöt, szálastakarmányt ugyancsak huszonöt hektáron termelünk, a többi legelő. Termékeinket pincészeteknél, boltokban és éttermekben értékesítjük, de természetesen otthonunkban is várjuk vendégeinket.

Szegi Károly azt mondja, a sok állat, valamint a sokrétű tevékenység minden családtag számára rendszeresen és bőven ad munkát.

– Ahogy már mondtam, családi gazdaság vagyunk. Ez nem csak egy név, valóban mind az öten részt veszünk a munkálatokban. Teljes munkaidőben jelenleg a kisebbik fiam, feleségem és jómagam vagyunk. A nagyobbik fiam munka mellett segít, lányom pedig kisfia nevelése mellett foglalkozik a gazdasággal. Saját magunk állítjuk elő a tejet. Húsz magyartarka fejős tehén van a gazdaságunkban, melyek egész évben gondoskodnak a szükséges tejmennyiségről. Az állatok mellé egész napos odafigyelés szükséges.

A Szegi Családi Gazdaság egyik fő terméke a sajt, de a repertoárban más élelmiszerek is szép számmal szerepelnek.

– Nagyon sokféle terméket állítunk elő. Kezdem a sajtokkal. Készítünk grillezhető natúr és fűszeres Paneer nevezetű sajtokat, amelyek snidlinges-fokhagymás, magyaros, színes borsos, bazsalikomos, lila hagymás, füstölt, kapros-fokhagymás, medvehagyma idényben pedig medvehagymás ízben készülnek. Ezekből a legnépszerűbb a snidlinges-fokhagymás. Ezek mellett pincében érlelt, parenyica, valamint egy házi trappista jellegű sajtot is készítünk. Az érlelt sajtjaink félkemény, illetve kemény állagúak. A jó sajt titka? Elsősorban a jó alapanyag, megfelelő készítés és az odafigyelés. Nagyon sokféle sajtot kóstoltunk már, de pontosan szerintem nem megmondható, milyen a jó sajt, mert nagyon sokféle jó van.

Mindenki a saját ízlése szerint választja ki magának azt, ami a számára a legízletesebb, legkedveltebb.

Füstölt áru készítésével is foglalkozik a gazdaságunk, ezek a következők: csípős és csemege kolbász, téliszalámi, csípős, illetve csemege paprikás szalámi, császár-, valamint angol szalonna, sonka, hurka, sütőkolbász. Ezekből a termékekből készítünk paraszt-, illetve hidegtálakat is. És természetesen a szőlőt sem hagyjuk veszendőbe menni, a termést feldolgozzuk, bor készül belőle. Fajtáink között megtalálható a Kékfrankos vörös és rozé, az Ottonel muskotály, az Olaszrizling, a Rajnai Rizling és az egyre népszerűbb Syrah.

A családfő a piaci helyzettel kapcsolatosan úgy véli, hogy az jelenleg közepesnek mondható. Egyik évben jobban keresik termékeiket, új vásárlók is érkeznek, míg van olyan esztendő, amikor nagy részben csak a visszajáró vevők fordulnak meg náluk.

– Természetesen a házi termékeknek mindig van értéke, szerencsére megbecsülnek minket a vásárlóink a nehéz időszakokban is.

Úgy látom és tapasztalom, még mindig előnyben vannak a házi készítésű élelmiszerféleségek.

A vásárlók – ismételten – egyre inkább költenek ezekre. Nagyon fontosnak tartjuk a megbízhatóságot és a vásárlók igényeit. Mindig próbáljuk az igények szerint készíteni a termékeket. Mi egy nagyon rugalmas gazdaság vagyunk, nyitvatartási idő nélkül működünk. Így akár este nyolckor és reggel hétkor is meg tud minket látogatni a vásárló telefonos egyeztetés után. Talán ezért is kedvelnek minket olyan sokan.

A gazdaság működtetésének úgy van értelme, ha azt folyamatosan fejlesztik, vallják a család tagjai.

– Természetesen mindig van olyan terület, ami fejlesztést kíván. A jövőben szeretnénk kialakítani egy helyet vendégek fogadására, borvacsorák, valamint sajt- és füstöltáru-kóstolók megrendezésére. Illetve mindig figyeljük, milyen pályázatok vannak, és azok alapján tudunk dönteni a következő fejlesztésekről – tette hozzá Szegi Károly.

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság / Bella Huba
Fotó: Magyar Mezőgazdaság