Híreink

Amikor belépünk a Horhos-völgyi ökobirtok domboktól ölelt, behavazott területére, kicsit úgy érezzük magunkat, mint aki a világ legszebb hógömbjébe érkezett. Arra gondolunk, hogy ez olyan, mint egy megvalósult álom, és kiderül, hogy tényleg az.

Miskolcon, a történelmi Avason járunk, ahol fiatal, lelkes borászok igyekeznek ápolni a hagyományokat és minőségi borokat készítenek a miskolci és környékbeli fogyasztóik legnagyobb örömére. A régi, romos pincék újrélednek, ismét élettel telik meg a közel 800 pincéből álló, egyedi adottságokkal rendelkező pincesor.

Megjelentek az első erdészeti vidékfejlesztési pályázati felhívások a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között, így a Natura 2000 területen folytatott erdőgazdálkodási tevékenységhez kapcsolódó kompenzációs kifizetését lehetővé tévő és az erdőkárok helyreállítását támogató felhívás. Mindkét egységköltség alapú támogatás igénybe vétele érdekében először a 2024. évi egységes kérelem keretében nyújthatók be támogatási, egyben kifizetési kérelmek - jelentette be Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.

A mezőgazdaság, mint minden idők egyik legősibb foglalkozása, folyamatos fejlődésen és modernizáción megy keresztül. A technológiai innovációk és a digitális eszközök előretörése jelentős változásokat hozott a mezőgazdasági gyakorlatokban és menedzsmentben egyaránt. Ezen fejlődés legújabb állomásaként mutatjuk be a Standard Termelési Érték (STÉ) kalkulátort.

A boldogkői Alsóvárban, a pinceterekben új kiállítóterek nyíltak meg. A Felsővár Palotaépülete nagyléptékű belső átalakítással visszanyerte eredeti, középkori térszerkezetét, annak földszintjén és emeletén is új kiállítások nyíltak.

A 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégia Terv keretei között megjelent a második vidékfejlesztési pályázati felhívás, amely a mezőgazdasági biztosítások után igénybe vehető díjtámogatás feltételeit tartalmazza, folytatva a Vidékfejlesztési Programban működtetett konstrukciót.

Hét nemzeti érték Hungarikum-díjat, a közmédia két műsora pedig Hungarikum Liget Média-díjat kapott a IV. Hungarikum Díjátadó Gálán, amelyet csütörtökön este rendeztek meg a Veszprémi Petőfi Színházban.

Látogatható lesz Bugacon az Aranymonostor – írta a Bács-Kiskun vármegyei Hírportál. A bugaci kiállítás arany borítású körfolyosóján látható kincsek, valamint a jelenleg is aktív régészeti ásatás egy rejtélyes aranykorról mesél.

Magyarország eddigi legnagyobb településfásítási programjának részeként, az ország egyik legkisebb településén, a mindössze 28 lakosú Zala vármegyei Lendvajakabfán ültetett el ünnepélyes keretek között három platánfát az Agrárminisztérium államtitkára.

Kerényi Csaba elnyert Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó, VP2-4.1.8-21 kódszámú felhívás támogatását Bácsalmáson. A projekt során precíziós gazdálkodásra való áttéréshez kapcsolódó fejlesztés valósult meg, mely keretén belül beszerzésre kerültek a megfelelő gépek és berendezések, így a gazdaságban környezettudatosabb, hatékonyabb és gazdaságosabb termelés folyhat.