A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. látja el a KAP-hálózat Vidék- és térségfejlesztési Támogató Egységének feladatait – derül ki az agrárminiszter Nemzeti KAP-hálózatról szóló rendeletéből.

Befejeződtek a jáki Szent György-templom külső és belső helyreállításának, restaurálásának több évig tartó munkálatai, a következő lépés a már kész kivitelezési tervekkel rendelkező látogatóközpont megépítése lehet – közölte az MTI-vel Sarkadi Márton építész, a Szombathelyi Egyházmegye projektvezetője.
Bella Judit Orosházán él a kistermelői tevékenysége mellett, a Juci Piac kézművesboltot üzemelteti. A nagyszüleivel óvodás korában már piacra járt, a kertjükben termelt gyümölcsöket, zöldségeket árulták, nagy kaland volt ez számára. Később persze már nem csak kofáskodni kellett, hanem komolyabb feladatokba is bevonták.
A 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk a mai naptól megújult formában új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el.
A Maros folyó mentén, Kiszombor település területén működik a Szeredi Kft, mely vállalkozás elindult a minimális talajművelést használó mezőgazdasági termelők útján, és céljaik között megjelent a helyi biodiverzitás fejlesztése is.
Fedezze fel a magyar népi kultúra színes világát a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Napján, amelyet 2024-ben is megrendeznek április 27-én és 28-án. Ez a különleges esemény évről évre lehetőséget biztosít arra, hogy a helyi tájházak és múzeumok az érdeklődők figyelmének középpontjába kerüljenek.
Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak - közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson.
A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége április 13-i, szentendrei közgyűlésén adták át az év tájházvezetője elismerést és a Tájházszövetség életműdíját. A Tájházszövetség a színvonalas, példamutató tájházvezetői munka elismerésére 2009-ben alapította az év tájházvezetője díjat, melyet azóta minden esztendőben átadnak.
Az idén 445 millió forint értékben hirdet hungarikum-pályázatokat az agrártárca, a felhívások célja az identitás megerősítése - mondta V. Németh Zsolt magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.
A 2002-ben elindított településfásítási program egyik célja, hogy ráébredjünk, a fák és az erdő a mi ügyünk is, magunk is képesek vagyunk hozzájárulni, hogy szebb környezetünk legyen - mondta Feldman Zsolt a Településfásítási program bakonyszombathelyi állomásán.
8. évben is keresik Magyarország Legszebb Birtokát! Elindult és április 30-ig tart a nevezés időszaka! A díj idei főtámogatója, az M1 Flotta biztosította a helyszínt az első megbeszéléshez és az AGROTREND Csoporttal együtt indították el az idei izgalmas kalandot, hogy megtalálják 2024-ben is Magyarország Legszebb Birtokát.
Régi szépségében tündököl a jáki templom
Befejeződtek a jáki Szent György-templom külső és belső helyreállításának, restaurálásának több évig tartó munkálatai, a következő lépés a már kész kivitelezési tervekkel rendelkező látogatóközpont megépítése lehet – közölte az MTI-vel Sarkadi Márton építész, a Szombathelyi Egyházmegye projektvezetője.
Juci Piac Orosháza – álmok és kalandok
Bella Judit Orosházán él a kistermelői tevékenysége mellett, a Juci Piac kézművesboltot üzemelteti. A nagyszüleivel óvodás korában már piacra járt, a kertjükben termelt gyümölcsöket, zöldségeket árulták, nagy kaland volt ez számára. Később persze már nem csak kofáskodni kellett, hanem komolyabb feladatokba is bevonták.
Elindult az új agrártámogatási honlap
A 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk a mai naptól megújult formában új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el.
Cél, a talajélet helyreállítása és a biodiverzitás növelése
A Maros folyó mentén, Kiszombor település területén működik a Szeredi Kft, mely vállalkozás elindult a minimális talajművelést használó mezőgazdasági termelők útján, és céljaik között megjelent a helyi biodiverzitás fejlesztése is.
Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Napja – Kapunyitás a hagyományok világába április 27-28-án
Fedezze fel a magyar népi kultúra színes világát a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Napján, amelyet 2024-ben is megrendeznek április 27-én és 28-án. Ez a különleges esemény évről évre lehetőséget biztosít arra, hogy a helyi tájházak és múzeumok az érdeklődők figyelmének középpontjába kerüljenek.
Kimagasló a településfásítási program iránti érdeklődés
Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak - közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson.
Újbarkon őrzi a hagyományt az év tájházvezetője
A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége április 13-i, szentendrei közgyűlésén adták át az év tájházvezetője elismerést és a Tájházszövetség életműdíját. A Tájházszövetség a színvonalas, példamutató tájházvezetői munka elismerésére 2009-ben alapította az év tájházvezetője díjat, melyet azóta minden esztendőben átadnak.
Idén is hirdet hungarikum-pályázatokat az Agrárminisztérium
Az idén 445 millió forint értékben hirdet hungarikum-pályázatokat az agrártárca, a felhívások célja az identitás megerősítése - mondta V. Németh Zsolt magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.
Feldman Zsolt: a fák és az erdő a mi ügyünk is
A 2002-ben elindított településfásítási program egyik célja, hogy ráébredjünk, a fák és az erdő a mi ügyünk is, magunk is képesek vagyunk hozzájárulni, hogy szebb környezetünk legyen - mondta Feldman Zsolt a Településfásítási program bakonyszombathelyi állomásán.
Elindult a Magyarország Legszebb Birtoka 2024 nagydíj jelölési szakasza